6.09.2018

Második év: túlélés

Most, hogy végre letudtam a vizsgákat, illetve már csak a kiköltözés maradt hátra a kollégiumból, volt időm arra, hogy átgondoljam, mennyi minden történt velem a második évemben az egyetemen. És szokás szerint egy összegző bejegyzéssel próbálom meg lezárni az újabb eltelt évet, melyet egy szóval tudnék igazán jól jellemezni: túlélés
Igazából furcsa érzésekkel indultam el újra a kollégiumba tavaly szeptemberben, hiszen belegondoltam, hogy már nem vagyok gólya, már nem bánnak majd velem olyan türelmesen a felsőbb évesek, mivel már én is közéjük valóvá váltam, és hogy lesznek új gólyák, akik az én segítségemre szorulnak majd, főleg mert jelentkeztem gólyapásztornak a gólyahétre, amit nálunk rendez az egyetem a frissen felvett diákoknak. 
Először ijesztőnek tűnt hirtelen átkerülni a másik oldalra, hiszen előző évben még mások figyeltek ránk, most pedig már hozzám fordultak gólyák mindenféle kérdéssel. Viszont összességében úgy érzem, jól helyt álltam, és élveztem is az egészet, és új barátokat is szereztem ezalatt. Ennek ellenére nem valószínű, hogy az új tanévben is pásztornak állok majd, elvégre végzősként már a nyáron is rengeteg dolgom lesz a szakdolgozatommal. 
Az iskola viszonylag problémásan indult, mivel a másodévben szakirányt kellett választani, amiről szokásosan az utolsó utáni pillanatokban kaptunk bármiféle használható információt, így a szeptember az ügyintézésekről szólt, amitől téptem a hajamat rendesen. Főleg, miután kiderült, hogy a szakirány, amit én választottam, nem indul, így majdnem megjártam, de végül csak megoldódott a probléma, még ha nem is teljesen úgy, ahogy én szerettem volna.
Az a helyzet, hogy németet szerettem volna felvenni szakiránynak, hiszen a további céljaimhoz arra lett volna igazán szükségem, elvégre jó lett volna fejleszteni a nyelvtudásomat abból is. A mesterképzéshez is kelleni fog majd belőle nyelvvizsga. Viszont helyette egy kimondhatatlan nevű szakirányt kellett választanom, mert csak arra volt lehetőség az egyetemen. 
Ez a tény pedig annyira lesújtott, hogy az összes létező motivációmat elvesztettem, ami kihatással volt az egész féléves teljesítményemre. Illetve az se segített a helyzetemen, hogy a tavalyi évvel ellentétben idén már sokkal több órára kellett volna bejárni, ami többet kivett belőlem. Mert ha bent voltam órákon, akkor is csak a minimális elvárásokat teljesítettem, többet nem, mert se erőm, se kedvem nem volt hozzá. Valójában olyan reménytelennek éreztem a helyzetemet, hogy már az is megfordult a fejemben, hogy otthagyom a sulit, és inkább elmegyek dolgozni. 
Úgy éreztem, hogy mivel rám kényszerítenek egy olyan dolgot, amit nem akarok, elveszik a reményemet, hogy majd továbbmehessek mesterképzésre, mivel ilyen körülmények között időm se lesz arra, hogy megfelelően felkészüljek egy német nyelvvizsgára. 
Ennek ellenére valami mégis hajtott tovább, mert ha nehezen is, meg kevésbé jó eredményekkel is, de teljesítettem az őszi félévemet. Talán a gondolat, hogy ha már eljutottam a harmadik félévig, akkor ne hagyjam már veszni az időmet és az energiámat, amit belefektettem már ebbe a képzésbe. Meg rájöttem, hogy egy ilyen "gond" nem veheti el a lelkesedésemet. 
Úgyhogy amint befejeztem a téli vizsgaidőszakot, próbáltam magamban rendezni ezt a dolgot. Ez végül egész jól ment, megbékéltem a helyzettel, és még a pozitív oldalát is sikerült megtalálnom: tanulhatok gazdasági angolt, ami jó alap ahhoz, hogy ilyen irányba menjek majd fordítani mesterképzésen. 
A tavaszi félévre már több motivációval indultam neki ezáltal, és eltekintve néhány (inkább rengeteg) hullámvölgyet, egész jól összeszedtem magamat, ami az eredményeimen is meglátszik. Mert ez az első félévem az eddigi négyből, amikor nem kaptam kettest semmiből, nincs hármasnál rosszabb jegyem, és erre azért egy picit büszke vagyok, főleg hogy minden tárgyam elsőre lett meg. És mindezt úgy kellett kivitelezni, hogy már a nyakunkon ültek, mert le kellett adnunk a szakdolgozati témánkat is, témavezető nevével együtt. 
Ami a szakdolgozatomat illeti, a témavezető tanárommal szerencsém van, mert a végzettek fele nála írt szakdolgozatot, ami szerintem biztató, illetve én is nagy tisztelettel tekintek a tanáromra, illetve ő is nagyon segítőkésznek mutatkozik, úgyhogy izgatottan várom már, hogy együtt dolgozhassak vele a témámon, amire megint büszke vagyok, mivel úgy érzem, egész jó ötletet találtam ki, ami még érdekel is. 
Szóval izgatottan vetem majd bele némi pihenés mellett a kutatásba és a forráskeresésbe, emellett pedig miután túléltem a másodévet, kíváncsian várom, milyen kihívások várnak rám a végzős évben. Persze, picit félek is, hogy képes leszek-e teljesíteni az egyre nagyobb elvárásokat, ugyanakkor hajt a tudat, hogy ha minden jól megy, jövőre már én is a diplomások közé léphetek. 

Ebben az évben egyetlen egy dolgot tanultam, azt viszont nagyon, és ezt a tanulságot mindenkivel szeretném megosztani:

Bármit is hozzon az élet, próbáld meg mindenben megtalálni a pozitívat, amiből előnyt tudsz kovácsolni a jövőre nézve, hiszen nem véletlen mondják, hogy ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét!