8.08.2017

Első év: kipipálva

Ebben a két hónapban annyi impulzus ért különböző helyekről, hogy még a mai napig is alig dolgoztam még fel őket. A vizsgaidőszak végeztével kaptam egy nyaralást ajándékba néhány családtagommal, majd amint hazaértem, már utaztam is Sopronba, hogy részt vegyek a Volt fesztiválon a barátaimmal. Az eseménydús napok közepette pedig időm sem volt felfogni, hogy amúgy elvégeztem az első évemet az egyetemen.  

Azt hiszem, életem egyik legpörgősebb, legfárasztóbb és legizgalmasabb évén vagyok túl, amelyek tartalmaztak hullámhegyeket és völgyeket is egyben, de végiggondolva az egészet, semmi sem csinálnék másképpen.


Emlékszem, mennyire félve léptem be a legelső óráimra szeptember elején, és habár előző héten (gólyahét) egy csomó ismerőst szereztem magamnak, aminek köszönhetően nem éreztem magamat egyedül, de mégis kételyek tömkelege keringett bennem, és ez az első félév során csak még inkább erősödött.

Most, hogy túl vagyok a második vizsgaidőszakon is, azt mondhatom, hogy valamelyest elszálltak ezek a kételyek. Már nem érzem azt, hogy nem vagyok egyetemre való. Habár néha úgy érezni, hogy még a tanárok is azért hajtanak, hogy ezt elhitessék velünk, de senki se dőljön be nekik. Igazából ők is emberek, és tudnak megértők is lenni, legalábbis nálunk. Persze, teljesíteni kell náluk is, de például az utolsó vizsgám se ment olyan jól, de átengedett a tanár, aminek nagyon örültem, mert a hátam közepére nem kívántam már azt a vizsgát.

Mert lehet, hogy sokan azt hiszik, hogy az egyetem annyira laza, és hogy az egyetemisták semmit sem csinálnak, pedig ha tudnák, hogy milyen fárasztó az, amikor egy nap írsz három zárthelyit, vagy ha több beadandót kell egyszerre megírnod, de már csak az is megterhelő, ha végig kell ülnöd egy másfél, vagy ne adja isten, három órás előadást vagy szemináriumot úgy, hogy végig figyelsz meg jegyzetelsz. Mert ha nincsenek jófej szaktársaid, esélytelen, hogy bárkitől is jegyzetet szerezz. És akkor még a vizsgaidőszakról nem is beszéltem, ami szintén nem gyerekjáték. Sokszor megesett velem, hogy visszaértem a kollégiumba órák után és egyszerűen olyan fáradt voltam, hogy végigdőltem az ágyon és már szinte aludtam is. Persze, ezen a szobatársaim jót nevettek. 

Azt hiszem, sokat köszönhetek az egyetemnek, még ha ezt nehéz is elhinni, de azért az egyetem egy kisebb lépés a felnőtt lét felé, főleg ha mellé még kollégista is az ember. Mert már felnőttként kezelnek téged, már te vagy a felelős a saját ellátásodért, az órarendedet is te állítod össze, ahogy azt is te döntöd el, hogy bejársz-e órákra, és azt is te osztod be, hogyan tanulod meg a vizsgára az anyagot.

Összességében nem bántam meg, hogy tavaly felvételiztem, mert a személyiségem is fejlődött az iskolának köszönhetően, és elszántan várom a második évemet, habár ez a lelkesedés biztos el fog tűnni, amint újra belépek az egyetem bejáraton, főleg hogy a félév kezdete a szülinapomra esik.


Öt dolog, amit az első évem alatt megtanultam:

1. Megtanultam önállónak lenni. Talán ez a legfontosabb és a legnehezebb is. Mert ki kell lépni a megszokott komfortzónából ahhoz, hogy érvényesülni tudj, és a szüleink kezét is el kell engedni egy kicsit, elvégre most már nem intézhetik helyettünk az ügyes-bajos dolgainkat.

2. Nem hagyok semmit sem a legutolsó pillanatra. Mert az elég kellemetlen tud lenni, amikor rájössz, hogy amúgy nemsokára kicsúszol a beadási határidőből, és sok függhet attól, ha nem adod le a beadandód időben, főleg, hogy a tanárok itt már nem olyan türelmesek és megértőek, mint a középiskolában. 

3. Megtanultam csapatban dolgozni. Mi is sokszor kaptunk olyan feladatokat, ahol párban vagy csapatban kellett dolgozni, amihez viszont szükséges egyfajta alkalmazkodóképesség is, hiszen nem vagyunk egyformák, de az egyetem arra is megtanít, hogyan dolgozz csapatban. Kivéve, ha nem jó csapattársakat fogsz ki, mert akkor csúnyán beszívja az ember.

4. Megtanultam szembenézni a kihívásokkal. Mert úgy kezelem az előttem álló feladatokat, mint egy kihívás, amit teljesíteni kell, ha tovább akarok lépni, ez pedig kitartásra tanít és segít abban, hogy ne adjam fel a tanulást, még akkor sem, ha néha kiborulok és elegem lesz az egészből. Így talán könnyebb lesz átvészelni a maradék két évemet is.

5. Lehet bulizni, de csak úgy, ha az nem megy a tanulás rovására. Körülöttem rengeteg olyan ember volt, aki sokszor választotta a bulizást a tanulás helyett, és tulajdonképpen nem törődött azzal, átmegy-e a másnapi vizsgán, ami szerintem elég gáz dolog. Persze, én sem vagyok álszent, szoktam bulizni, de mindennek megvan a maga ideje, elvégre elsődlegesen tanulni jön egy ember az egyetemre, nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése